Egymást nézték. Szemtől szemben, egy pár méterre egymástól. Figyelték egymás tekintetét, és úgy érezték, már ismerik egymást. A két ismeretlen kiolvasta a másik életét, csupán egy pillantásból.
A valóságban egyikük sem ismerte a másikat, nem tudtak semmit egymásról. Mi több, az egyikük eleinte lánynak nézte a másikat, amíg az meg nem fordult és arcából – ami neméhez képest nőiesen szép volt - kiderült, hogy egy férfi. A másikat pedig először nem érdekelte a srác arca, csupán a testét nézte meg.
Jeongmin alaposan, nem titkolva érdeklődését végignézett az őt bámuló külsején, szemeit egy darabig még kikerülve. Nem akart belenézni azokba az íriszekbe, különösképp nem is érdekelte az a szempár. Ám amint belemélyedt, zavarba jött. Az idő alatt, amikor az ismeretlen testét nézte, magabiztos volt, és nem félt kifejezni érdeklődését, ám amikor megtalálta szemeit, arcán enyhe pír jelent meg, saját szemei megremegtek és szíve szerint inkább a földet pásztázta volna. Viszont nem tette – állta a tekintetet, mert az mágnesként vonzotta őt. Nyelt egy nagyot, amikor pillantását elszakította a srácról és a padlót bámulta, majd alig észrevehetően kifújta az eddig tüdejében tartott levegőt. Megszólítsam? Igen, megszólítom!
Hyunseong először is meglepődött, majd mintha elszörnyülködött volna egy kicsit. Elcsodálkozott és megilletődött a vele szemben álló személye miatt. Hátulról megtekintve teljesen biztos volt benne, hogy a másik nem tagja. Ám most… csak egy gyönyörű arcú férfit lát. Elszégyellte magát, de nem nézett el a másikról. Mámoros állapotban volt, amit az alkohol okozott számára. Nem bírt józanul gondolkodni, engedte magának, hogy szemei csillogjanak – mind a sojutól, mind az ismeretlen szépségétől.
Jeongmin elhatározta magát, és felemelte fejét. Nagy léptekkel elindult a srác felé, és… elment mellette. Nem merem! Miért nem merem? Pedig más helyes srácokat meg tudok szólítani bármikor, ha kedvem tartja! Cigi szünet…
- Héj, Vöri!
Jeongmin megtorpant. Ez az ő hangja…?
- Megfordulnál?
A vörös lassan, komótosan megfordult. A szőke hajú ott állt közvetlenül előtte.
- Igen, Szöszi? – tette fel a kérdést saját stílusában, enyhe gúnnyal hangsúlyozva ki a becenevet.
- Hahh tetszik a stílusod – vigyorgott a szőke, félholddá alakult szemeivel.
- Te kezdted, nem? – túrt mélyvörös hajába elölről, dögösen mustrálva a másikat.
- Jogos, jogos. Hyunseong vagyok – nyújtott kezet Hyunseong, nem véve a másik jeleit.
- Maradjunk a Szöszinél, Szöszi – fordította kicsit oldalra fejét, mosolyogva Jeongmin, próbálva csábítani.
- Akkor téged hívjalak Vörinek? – ejtette le eddig tartott jobb kezét, érdeklődve a másik neve iránt.
- Hmm… igen, jó lesz a Vöri.
- Ez esetben… Nem láttalak még errefelé, Vöri. Biztos új vagy. Ömm… - nézett végig a másikon. – Nincs nálad nyeremény. Kezdő vagy, ugye? – nézett újra szemeibe.
- Áhh – vigyorgott, intve egyet a vörös. – Mondjuk azt, hogy csak a hely új nekem. Körbevezethetnél valamikor – célozgatott újra Jeongmin, de úgy tűnt a szöszi nem veszi a lapot. - Egyébként, nem, én nem vagyok kezdő. Csak, tudod-
- Ne szégyenkezz – mosolygott kedvesen a szőke, lazán a másik vállaira engedve jobb karját, amiben a sojut tartotta, majd elindultak az időközben megüresedett kártyaszoba felé, aminél eddig a vöri várakozott. – Szeretnél velem játszani egy kört? Ígérem, próbálom visszafogni magam.
Jeongmin elgondolkodott. Végül is, ez a srác tényleg egy szép példány. A vöröske csak most vette észre a srác kezében maradt zöld üvegcsét, ami már teljesen átlátszó volt – tehát elfogyott az üveg tartalma. így megnyugodott, mivel úgy érezte, hogy ez a fiú másnap már nem is fog rá emlékezni.
- Figyelj, egy tízes skálán mennyire vagy magabiztos? – nézett fel újra Jeongmin a nála egy fejjel magasabb fiúra, így jobban végig tudott nézni hibátlannak tűnő arcán.
- Kilenc, de csak azért mert nincs velem a társam – jutott újra eszébe a lány, akit nem is olyan rég megbántott, így újra ajkaihoz emelte volna a sojus üveget, ha észre nem vette volna, hogy az már üres. - Amúgy tízes lennék.
- Nem csak az egoizmusod tízes…
Beléptek az üres szobába, behúzták maguk mögött a mozgóajtót, ahogy a szokás tartja. Letérdeltek az alacsony körasztal két oldalához, enyhén meghajoltak egymásnak, így fogadva meg, hogy mindketten a legjobbat hozzák ki magukból.
- Akkor, kezdjük? – nézett fel huncutul féloldalas vigyorral Jeongmin.
- Még rendelek pár sojut magunknak. Tudod, hogy hogyan kell keverni és osztani? – állt fel Hyunseong.
- Meg leszel lepve, hidd el.
- Bízom benne – felelt a szőke, majd kilépett a szobából.
4 üveg soju után Hyunseong még mindig profin játszott, nem igazán ártott meg a professzionális játékának az alkohol. Annál inkább a kommunikációs és érzelmi intelligenciájának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése