II. fejezet

Hyunseong durván összehúzta szemöldökeit, miközben lakótársára nézett, aki befejezte a tények felvázolását. Miért kaptunk új kollégát? Ennyire durva a helyzet? És miért pont azt a srácot? Lee úrfi, mi?
- Én nem vagyok elég ennek a társaságnak? - vonta le a saját következtetéseit a srác, majd barátjára tekintett. - Most mi van? Miért nézel így rám?
Jisung nyugodtan, de lenézően, megvetően figyelte, ahogy a srác csak önmagát adta. Persze, hogy rögtön magára gondol. Nem látja, hogy most nem ő van a központban?
- Ez nem rólad szól! Mi az, hogy nem vagy elég? Képzeld, hogy az vagy! De minden segítségnek igazán örülnöd kéne. És az a srác nem néz ki úgy, mint aki visszaélne a hatalmával.
- De mégis minek kell az az aranykanállal született örököcske ide?
- Hozzá állhatnál úgy is akár, hogy egy új, valószínűleg profi taggal bővültünk! - komolyan, egyre nagyobb nyomatékkal és hangerővel válaszolt a lány.
- És mi ez a hülye helyzet? Semmi értelme! A triádoknak nem lendülhetett meg ennyire a piac, amíg a yakuzáknak nem!
- Csessze meg, mi az, hogy nincs értelme?! Talán ott kellene lenni minden gyűlésen és beszélgetned kéne néha Yutával vagy Markkal a külföldi dolgokról, hogy jobban képben legyél! Igaz, hogy Yuta nem mondott semmi konkrétat a piacról az elmúlt napokban, de akár rá is kérdezhettél volna, ha ott lettél volna! - vetette oda felhúzva magát a lány, miközben letette a bögréjét és elindult ki a konyhából a nappali felé. - Azt hittem, profi vagy...
- Oh, szóval szerinted sem vagyok elég! - Hyunseong követte őt, miközben folyamatosan fejtette ki álláspontját. - Mekkora kétszínű egy ember vagy! El kéne döntened, hogy mi a véleményed az emberekről! Vagy profinak nevezel, vagy haszontalannak! Egyszerre nem lehet a kettő!
- Hogy a francba ne lehetne egyszerre a kettő?! És akkor lennék kétszínű, ha nem mondanám a pofádba mindkét nézetemet, balek! És már megint csak a rólad szóló véleményt részesíted előnyben! - kifújta a levegőt, majd kezeit arcába temette. - Nem hiszlek el! Tudod mit? Felmegyek. Hagyj mára békén.
- Nem, nem, maradj csak lent! - toporzékolt, miközben elindult a bejárat felé, hogy a kabátok tömegéből megtalálja saját bőrkabátját. - Majd én elmegyek itthonról! Megbeszélem ezt magam JYP-vel! - felhúzta fénysebességgel tornacipőit és bevágta maga mögött az ajtót.
Kilépett a házból, aztán körülnézett. Az eső még mindig esett. Mindkét kezével a hajába túr idegességében, majd a zsebeihez nyúlt kocsikulcsáért.
- Basszameg, a kulcsok! - jött rá, hogy a kulcscsomója a házban maradt. Makacs természete miatt viszont nem ment be a házba, inkább elindult gyalog a munkahelye felé, ráérősen, nem érdekelve, hogy haját és arcát csak úgy csapkodják az esőcseppek. Talán még segítettek is neki lehűteni magát.
Apja halála után csak önmagára kellett figyelnie, senki másra, ezért tud saját magára reflektálni mindenek előtt. Ezt a hozzá legközelebb állónak, a lakótársának is tudnia kellene, és nem az orra alá dörgölnie. Bár a lány reális érvekkel állt elé, és ő ismét nem akarta meghallgatni.
Hyunseong hirtelen megállt az út közepén és csukott szemekkel felemelte fejét az ég felé, miközben sóhajtott. Dühe és önzése már el is szállt, és csak a bűntudat maradt, amiért összeveszett Jisunggal, azért mert nem törődött a lány érzéseivel.
- Miért nem tudok megváltozni, apa?

Erre a kérdésre az eső csak még jobban zúgott, Hyunseong pedig tovább gyalogolt, nem sejtve, hogy édesapja így akarja siettetni a válaszáért.

Hyunseong megérkezett az Illusionhoz. Belépett az üvegajtón, levette az esőcseppektől csillogó dzsekijét, többszörösen beletúrt hajába szárításként, aztán körültekintett a jól ismert téren. Mindenhol mozgó testeket látott. Ezen a szinten - ahol az ajtón keresztül ki lehetett lépni az utcára, bár nem ez volt a legalsó szint - a bárpult és a tánctér helyezkedett el. A falak világosszürkék voltak, bár a mennyezetről levilágító fények miatt inkább vörösnek vagy bordónak, lilának és sötétkéknek vagy feketének tűntek. A színkavalkád egy bámulatos hangulatot teremtett a partizóknak, amit az üveg bárpult csak tetézett. A pultot három oldalról lehetett megközelíteni. Hátul kőből készült díszfal, ami előtt üvegek és poharak sorakoztak. Led lámpák világították meg az üveget minden tájról. Maga a kreol bőrű pultos is jelen volt, aki minden alkalommal csinos fehér ingében és rövidke fekete szoknyájában kitűnt sötétszőke, laza kontyba fogott hajával.
- Hyorin! - futott oda a nőhöz Hyunseong. - Itt van még Boss? - kérdezett rá rögtön, kertelés nélkül.
- Hyunseong, szia! Miért nem voltál a megbeszélésen? Sung-aht nem tudtam megkérdezni, túl hamar hazament - vigyorgott csillogóan a 26 éves gyönyör.
- Magánügy. Csak nem jöttem - zárta le gyorsan. - Itt van még a főnök? - kérdezett rá újból türelmetlenül.
- Nem, már nincs - felelt, miközben mosolya lassan lehervadt. - Nagyjából egy fél órával ezelőtt ment el.
- Ahh francba, nem hiszem el! - kapott ismét hajába a fiú. - Miért ilyen szar a mai nap?! Tudnál adni nekem egy üveg sojut? - nézett rá esdekelve.
- Hmm hát persze - mosolya féloldalas volt, szemei enyhén szomorúságot tükröztek barátja felé, hisz bár nem tudta mi van a sráccal, de mint pót-anyuka szerette volna, ha Seong beavatja problémáiba.
Hyorin rögtön kiszolgálta barátját, felnyitotta neki, majd átadta az üveget. Hyunseong leült az egyik bárszékre, az ölébe tette a kezében maradt bőr anyagot, eztán azonnal bele is kortyolt az átnyújtott üvegbe, és meg is érezte a hatását. Egész nap nem evett semmit, így a hirtelen szervezetébe kerülő alkohol elérte elméjét. Nem rúgott be máris, de szinte kapásból felszabadult.
- Köszönöm, Hyorin. Nem hiszed el mennyire borzalmas napom volt. Reggel korán keltem, mert JYP munkába küldött, ahol természetesen nyertem, de... ezzel eldicsekedtem Sung-ahnak. Tudom, tudom, nem gondolkodtam. Te is tudod, hogy ő bukott pár héttel ezelőtt elég nagyot. Én meg csak magamat adtam, felvágtam, le se szarva az ő érzéseit. Olyan önző vagyok. Ezen délelőtt összevesztünk, megmakacsoltam magam és ezért nem hoztam el a megbeszélésre. Meg is ázott szegény. Basszus, annyit veszekszünk, hihetetlen! És most is...
- Igen-igen, rengeteget veszekedtek, de ilyenek a szerelmesek - vigyorgott ismét Hyorin, miközben egy poharat törölgetett.
- Hogy micsoda? Szerelmesek? - szemei nagyra tágultak, majd elnevette magát. - Nem-nem-nem! Mi nem! - röhögött tovább.
- Most miért nevetsz így? Látszik rajtatok - tette le az eltörölt poharat, majd töltött az egyik vendégnek.
- Hah, nem! Nem tudom, hogy mit láttok, de nekem ő csak barát és lakótárs - mondta őszintén, egyenesen pót-anyja szemébe nézve.
Hyorin ekkor elgondolkodott. Tudta, hogy a srác komolyan gondolja: ő nem érez többet a lány iránt. Szegény Jisung, egy plátói szerelemben él.
- Értem. És miért is kerested Jinyoung-sshit? - tért vissza a főnök keresésére a pultos.
Hyunseong tekintete szigorú, kemény és fagyos lett. Ismét kortyolt egy nagyot italából, mielőtt megszólalt volna.
- Milyen az új srác? - csendesen csupán ennyit kérdezett Hyunseong.
- É-érdekes - kereste hangját a nő. - Még nem nyílt meg nekünk, és nagyon zárkózottnak tűnik. De ha a főnök azt mondja, hogy itt fog dolgozni, akkor itt fog dolgozni, és minden bizonnyal profi is, hisze-
- Miért van ő itt?! - megszakította meg barátja gondolatmenetét. - Én nem vagyok elég?
- Hyunseong, az a srác azért van itt, hogy segítsen nekünk. Jisung elmondta, hogy milyen lehetséges tényezők érkeznek nyugatról, ugye? Akkor értsd meg, hogy minél többen vagyunk, annál jobb.
Hyunseongnak nem volt kedve ismét veszekedést szítania, úgy érzete, most már energiája sem lenne ehhez. Felállt a székéből, felkapta enyhén még mindig nedves bőrdzsekijét, intett Hyorinnak, mielőtt elindult, hogy ne szavakban, hanem cselekedetekben nyugtassa le magát. Elindult játszani. Hyunseong már a lefelé vezető lépcsőknél járt, és...

... belekortyolt a sojujába.

Belekortyolt a sojujába, ...

...amikor leterítette lapjait. Jeongmin ismét megnyerte ez a kört is. A vele szemben ülő ellenfele keserű szájízzel tolta felé a nyereményét kifejező zsetonokat, de a srác nemet intett neki jobb kezével, miszerint nem szeretné elfogadni, majd ezután rögtön fel is állt. A továbbra is ülve maradt ellenfele csodálkozva, kikerekedett szemekkel néztek utána: ilyen ezelőtt még sosem fordult elő. Jeongmin meghajolt ellenfele előtt, majd kiment a kártyajátékokhoz fenntartott szobából. A következőhöz indult.
Hyunseong megtéve utolsó lépését a lépcsőről kicsit megszédült. Először sötétséget látott behunyt szemei miatt, ahogy próbálta visszanyerni teljes józanságát, majd egy vöröses színű puhának tűnő, enyhén a fényektől visszacsillanó dolgon vették be a fókuszálást szemei. Egy mélyvörös, rendezetlenül selymes hajzuhatag. Amint szemei megengedték, hogy ne csupán a fejbúbra tekintsen, jobban megtekinthette a személyt. Lehet, hogy az alkoholfogyasztás mellékhatásaként, de lehet, hogy a személy valójában is olyan volt, ahogy azt a srác látta.
Háttal állt neki, de így esélye nyílt végigstírölni a rejtélyes ismeretlent. Teljes feketében volt, rövidke lábain végig futtatva szemeit, tekintete először a formás fenekén állapodott meg. Feszülős nadrágjában tökéletes rálátás nyílt rá. Ezt követte a csípője, majd háta. Hűha micsoda alak. Bőrdzsekije vonalát követve látta, hogy keskeny vállai ellazultak, bár kezeit nem látta, mert be voltak hajlítva maga felé - valószínűleg tarthatott valamit tenyerében. Vállait követte tarkója, ami igazán harapnivalónak tűnt. Vajon ki ez a lány?
Jeongmin cigarettásdobozát nézegette, féloldalasan megtámaszkodva a falnál, ahol várakozott, hogy kijöjjenek a következő szobából. Forgatgatta azt, amíg nyomást nem kezdett érezni tarkójában - tudta, hogy valaki nézte őt. Először lassan felvezette oda egyik kezét, majd inkább megfordult. Egy elképesztően jóképű sráccal találta szembe magát. Elvigyorodott, majd alig észrevehetően megnyalta alsó ajkát nyelve hegyével. Szép példány.

I. fejezet

A gőzölgő kakaó édes illata már a fürdőszobából is érezhető volt a lány számára. Egy mintanélküli, hosszú fehér póló volt rajta, mely kis híján térde alá ért. Lábait semmi nem takarta. Otthon volt, nem kellett kiöltöznie, így ráérősen trappolt le a konyhába, miközben dudorászott egy nem rég hallott dalt.
Az ízléses, modern konyha falait faerezetes tapéta fedte. A bútorok, avagy a hűtőszekrény, a pultok, a szekrénykék mind-mind fehér színűek voltak, az eleganciát tükrözve. Az étkezőasztal – ami egyébként legtöbbször a komoly megbeszélések helye volt, mintsem az étkezésé – szintén fából készült, körülötte négy darab krémszínű kényelmes székkel. Az asztal közepén egy titkos hódolótól kapott ajándék a lánynak, – mely vörösen izzott, akár a frissen kiserkenő vér – egy rózsacsokor díszelgett, egy kis merészséget adva ezzel a helyiségnek.
Hyunseong az egyik pulton ülve várta csendben társát. Elméjében már számtalan témalehetőség megjelent, amiről késő este társaloghattak a munkahelyükön. Nem volt furcsa vagy szokatlan, hogy ilyen későn kellett bemennie a lánynak. Igazából, neki is mennie kellett volna, de inkább otthon maradt, mivel egyáltalán nem volt hangulata elhagynia hajlékukat, pláne, hogy érezte az időjárás utalgatásait az esőre. Bár a lányt sajnálta egy részről; elvihette volna kocsival. Pont akkor makacsoltam meg magamat… hm nem is én lennék. Már akkor meg is bánta érzéketlen viselkedését lakótársával szemben, mikor az kilépett a bejárati ajtón.
A munkahelyük nem volt más, mint egy Illusion nevet viselő hely, egy Alvilág. Eme szó érthető hitvilági-gyakorlati és átvitt értelemben is.
Alvilág, mint Lucifer és a hét köre, melyben forgószelekben, láncokra verve, és tűzben lubickolva találkozhatunk a bűnös életűekkel, akik létükben megbocsájthatatlan, végzetes dolgot tettek. Ám valószínűleg ez meg volt írva a sorsukba – itt végzik, mikor az öreg csuklyás elérkezettnek találja az időt.
Alvilág, mint a maffiák, bűnszövetkezetek pihenőhelye, ahol akár pénzt is elnyelhetnek szórakozásként magukba a brigantik, akár egy pukkadásig majszolni akaró varangy-banda. Törvénytelennek, illegálisnak mondanánk ezeket a tevékenységeket, hiszen még olyan világban élünk, amely elutasítja eme aktivitásokat. Meddig lesz vajon az a még? Lehetséges, hogy holnap már arra kelt a nap ájtatos sugara, hogy eme helyek ledöntötték a nép és a köztük húzódó korlátokat. Szabad zsarolások, lopások, csalások,.. gyilkosságok.
Ha az embert elvakítanák az érzelmei, a Világ maga lenne a Káosz. Emberi mércével fel sem fogható, mennyire más lenne minden, mint most. Előbújna a lélek mélyére rejtett kis démon, Pokollá tenne pár életet, amik idővel megsemmisülnének, akár egy kővel sújtott ablak, mely apró szilánkokra törik. Viszont ez a folyamat nem áll meg itt, elindul egy körforgás, hiszen az elhunytak szerettei is szétesnek, és követelik, amit elvesztettek. Azt viszont többé nem kaphatják meg, így egy új vérözönt akarnak, ami állításuk szerint megkönnyítené lelküket. Az emberek erős lények, még akkor is, ha nem úgy látszik néhanapján. Bármire képesek – talán leginkább bosszút állni és reménykedni tudnak.
- Hapci!
A fiú visszatérve eszméje kozmoszából a tüsszentő felé fordult, rögtön leugorva az ülőalkalmatosságként használt pultról, és erősen magához szorította a lányt.
- Sung-ah, ugye tudod, hogy-
- Ne most ömlengj rólam – nevetett Jisung, kiszabadulva a fojtogató ölelésből. – Először muszáj munkaügyben beszélnünk. Jól hallgass, elmondom miről volt szó. Ja és ,,private matter” miatt nem tudtál bejönni a megbeszélésre… Igen, tartottam a hátam… megint.
- Kösz, és bocs… megint – vakarta meg tarkóját a fiú, bűntudatosan, lenézve a hideg csempés padlóra.
A lány magához vette a bögre kakaót, belekortyolt egy nagyot, majd leültek az asztalhoz, ahol elkezdődött az értekezés a barátok között.

Ezelőtt másfél órával az Illuson minden tagja összegyűlt.

- Szép jó estét, emberek! In medias res következik! Kérlek, üljetek le! – a főnök hirtelen jött erős, határozott hangjától és annak leejtésétől a már rég bent tartózkodók ereiben egy másodpercre megállt a vérkeringés.
- Jó estét, uram! – üdvözölte góréjukat Jisung és Jooheon szinte azonos időben, miközben a többi ,,kolléga” helyet foglalt a kanapékon.
Szétnézve a társaságon megállapíthatták, hogy mindenki, aki fontos személynek számított, megjelent ezen az értekezleten; kivéve a makacs Shim Hyun Seong-ot. Valamint csatlakozott társaságukhoz egy új, az eddigiek során még nem látott arc is.
A régiek közül páran már őskövületnek számíthattak. Például ott volt a mindenkori pultos lány, aki már 19 éves kora óta a csapat tagja, és idén tölti a 26-ot. Ő volt Hyorin – az igazi nevét mintha árnyék takarta volna, csak a főnök volt tisztába vele, de még így is ő volt az a tag, akit mindenki a nevelőanyjának tekinthetett.
Bang Yong Guk, az a spíler, akinek a magasságától és a ritkán hallott mély hangjától mindenkiben megállt az ütő, bennragadt a szó, és megfagyott a cselekedetvágy is. Yongguk a csapat egyik csendes tagja, de az a rejtélyesség, ami körülölelte még vonzóbbá teszi a személyiségének megismert részeit, így mindenki megbízik benne.
Ott volt a Los Angelesből származó Mark, akinek tökéletesen gyönyörű angyal arcától bármelyik nőnemű személy rögtön a lábai előtt hevert – habár maga a fiú a pletykák szerint a saját nemét részesítette előnyben. Spílerként tevékenykedett, személyisége csendes és megbízható.
A drogkereskedő Jang Hyun Seung, aki rejtélyes módon minden vasárnap este eltűnik és lehetetlen elérni. Több találgatás lezajlott már e tény miatt, de a többség szerint az összes hétvégéjét az árui eladásával tölti és végigtombolja a maradék éjszakáját több buliban is, amíg haza nem tud vinni magával 1-2 hiszékeny lányt.
Amber Liu, az a lány, aki Markkal együtt érkezett az országba. Stílusa mindenkiben féltékenységet váltott ki – nem csak tomboy külseje, ami helyesebbé és vonzóbbá tette pár srácnál, hanem az egyénisége, ami azt tükrözte, hogy nem érdekli más véleménye, ő így érzi jól magát a testében, és senkinek semmi joga leszólni őt azért, aki.
GD, avagy G-Dragon és TOP azok a srácok voltak, akiket JYP helyettesének is nevezhettek volna. Összeszedettek, talpraesettek, mégis olyan lekezelő procedúrát alkalmaztak a többi alvilági vállalkozással való közös tárgyalások lebonyolításán, hogy azt egyszerűen öröm volt nézni annak a pár embernek, akiket magukkal vittek az ilyen diskurálásokra – mintha beültek volna egy ingyenes, csak pár kivételes ember számára rendezett komédiaestre.
Zico az a férfi, akiről sokan az első pár napban, belépése után azt hitték, komoly mentális problémákkal küzd, majd kiderült, hogy ennél már nem is lehetne egészségesebb a lelke és agya, csupán egy még azelőtt nem tapasztalt életszemlélettel áldották meg a fentiek.
Jung Leo viszont pont Zico ellentéte volt – csendes, visszahúzódó agytröszt, aki szintén tervek kidolgozásában, és pénzügyekben jeleskedett. Viszont volt valami, ami taszította az embereket tőle. Néhanapján különösen tudott viselkedni, mintha nem is önmaga lett volna.
Suga volt a terepember Jooheonnal együtt. Az ő kombinációjuk olyan erős menetet biztosított a fegyvereseknek, hogy senki sem kételkedett bennük. Személyisége szarkasztikus, enyhén lenéző, mégis konzekvens.
Végül ott volt a csoport legfiatalabb tagja, a mindössze 21 éves, Nakamoto Yuta, aki kora ellenére pozíciójának megfelelően képviselte a japán yakuzákat, ezzel megerősítve a nemzetközi kapcsolatot. Képes volt feldolgozni az információk áradatát, majd oda-vissza közvetítette a tényállásokat. Mindenki öcsként tekintett rá - néha megleckéztették, de általában védték még a porcicáktól is, így ő alig-alig vett részt a spílerek életében, inkább az információcserét tudhatta magáénak.
Az ismeretlen férfi – mondhatni, férfiú – magabiztos tekintettel lépett a már szinte ,,családnak” mondható társaság köreibe. Nem zavartatva magát foglalt helyet a hirtelen megilletődött Jisung és Jooheon között. Mind a ketten alaposan végigmérték a srácot, akinek mélyvörös, rendezetlen hajzata volt és étcsokoládéra emlékeztető barna szempárjai. Meglepő volt, de arcán enyhe szemceruza vonalak, amik kiemelték édes szemeit. Arca enyhén kerek, de mégsem annyira, hogy az emberek azt mondják, hogy babaarca van – csupán gyönyörű és aranyos volt, mégis férfias és látszott rajta, hogy a húszas éveiben jár. Dzsekije és nadrágja ellenszegülve arcának, fekete, bőrből készült, feszülős darabok. Felsőjén az a felirat díszelgett, miszerint ,,Tell everybody: I am on my way!”, ebből kikövetkeztethették, hogy valószínűleg szabadszellemű, öntörvényű fiú lehet. Bár nem egy ilyen stílusú embert láttak, de neki ez különösen jól állt.
- Először is – szólalt meg a főnök, miközben rátenyerelt két kézzel hűn szeretett dolgozóasztalára, és arrébb rakott pár kávéscsészét, hogy mindenkinek megfelelő rálátása legyen a beszélőre -, szeretném bejelenteni, hogy pár kínai triád mozgolódni kezdett keletre, vagyis felénk. Nem vagyok biztos benne, hogy mi célból, viszont azt biztosra állíthatom, hogy a fentiek nem ülnek a babérjaikon, ellenőrzik a valószínűsíthető bandákat. Megvizsgálják a tagok kilétét és próbálnak kapcsolatba lépni a vezetőikkel. Már küldtek egy felhívást az Incheon Részlegre, és folyamatban van, hogy a többi Sárga-tenger menti, valamint a határmenti bázisainkat is értesítik Busanból kiindulva. Mivel mi vagyunk Seoulban, az ország központjában, ezért A Fej nekünk is tudósította, hogy készülnek valamire. Lehet, hogy téves riasztás, de jobb félni, mint megijedni. Chil Sung Pa-sshi védelme érdekében még nem született semmi jelentős, de remélem, nem kell emlékeztetnem titeket, hogy ha neki vége, akkor a kkangpae-knak szintúgy annyi. Leo, Zico, holnap közöljétek a mi igazgatásunk alattiaknak, avagy a többi, kisebb-nagyobb seouli gengsztertársaságnak az iméntieket! Yuta-yah veled pár napon belül konzultálnom kell! Lehet, hogy segítséget kell kérnünk a későbbiekben a yakuzáktól, ha arra kerül a sor. Erre még engedélyt kell kérnünk, GD, TOP! – nézett jelentőségteljesen az említettekre, majd sóhajtott egyet, miközben leült helyére. – Nem tudom, hogy aggódjunk-e vagy ne...
Síri csönd. Mindenki tudta, hogy erre nem kell válaszolni. Forogtak az agytekervények, próbálták feldolgozni azt a rengetek információt, amit most kaptak. Lehetett hallani, ahogy mindenki, egy emberként csikorgatta a fogaskerekeit a szürke állományban, ahogy ki-be lélegeztek, ahogy besüppedtek a kibélelt helyükre. Ezután, ahogy mindenki hirtelen, egyszerre kapta fel a fejét és nézett egymásra magabiztosan, beleillett volna egy horror filmbe. A szemükkel kommunikáltak egymással, minden tekintetben újabb és újabb gondolatfoszlány jelent meg. Csak az újfiú nem tudott mit kezdeni magával. Felfogta, hogy miről van szó, sőt több elgondolása is volt róla, de egyet sem akart megosztani a többiekkel, inkább megtartotta magának, nem nézett senkire.
- Rendben! – valószínűleg a főnök is átdolgozta még egyszer a fejében összegyülemlett rengetek eszmét, majd ismét magabiztosan pillantott a társaságra, megállapítva, amit már akkor is, amikor megkapta ezt a hírt: - Még nincs itt az ideje ezen nektek komolyabban tanakodni! Ha Chil Sung Pa-sshit biztonságba helyezték, és biztosak leszünk a támadással kapcsolatban, akkor mindenki ötletét és magyarázatát átvizsgáljuk, majd elküldjük a székhelyhez.
A társaság egyöntetűen bólintott kettőt, majd ismét egymásra néztek azt kifejezve társaiknak: ,,Örülök, hogy JYP is egyetért ebben.” Ahogy Boss-t ismerik, valószínűleg pár nap múlva ösztöneire hagyatkozva, ismét ötletezésbe kezd ezzel kapcsolatban, hiszen kötelezőnek tartja, hogy minden alkalommal minden tag, és fennhatósága alatt lévő szervezete előtt járjon lépésekkel lelkileg és testileg is felkészülten.
- Kimehetek egy cigire?
Egytől egyig a társaság az új szerzeményre pillantott. Nem hitték el, hogy ezt komolyan kérdezi-e vagy csak poénból dobta be, hangulatmódosítóként. Nos, a hangulatmódosítás végül is sikerült. Páran kuncogni kezdtek, páran lesajnálóan néztek rá, de Jisung csak közelebb hajolt hozzá és a fülébe súgta:
- Még nem, először üljük végig ezt a fél, vagy egy órát itt.
A vörös csodálkozva nézett a lányra. Nem hitte volna, hogy bárki válaszolni fog neki, azt meg pláne nem, hogy valaki ilyen kedvesen.
- Na-na-na, te leányzó, csak ne hajolj közel hozzá! – húzta magához a srácot Jooheon, majd amint magához préselte felállt, még arrébb tolta a lánytól, a kettejük között megteremtett helyre beült, és átölelte a lányt a vállainál.
- Nem az esetem, nyugi – emelte fel védekezésként kezeit vigyorogva a fiú.
- Khmkhm! – villámló szemek, kísérteties aura fogadta a főnökre pillantva a kanapén ülő három személyt. – Akkor itt az ideje, hogy a profit elemzést későbbre csúsztassuk, és bemutassam azt ott – mutatott JYP a férfiúra, miközben lassan elvigyorodott látva annak arcát, amiért tárgyiasan kezdte bemutatását. – Kérlek, állj fel! – utasította. – Nép, ő itt Lee Jeong Min. Lee Jeong Min, ők itt a nép. Most már ülj le!
Jeongmin enyhén gúnyosan, szarkasztikusan nézett újdonsült főnökére, majd szaggatottan, kényszert érezve adta tiszteletadására meghajolt. Tehát, tényleg nem érdekli, hogy ki az apám. Nem viccelt. Bár igaz, már semmi közöm az öreghez.
- Várjunk, JYP-sshi! AZ A Lee? Mármint, aki Gyeonggi térséget tarja keze alatt Suwon-ból? – kérdezte Mark a mély, mégis halk hangjával kicsit ledöbbenve a jövevény származása miatt.
JYP és Jeongmin is bólintott egyet, majd az újonc szétnézve reakciókat keresett. Sokan megdöbbentek, de a reméltek szerint el is lazultak, hiszen nem egy kezdő srácot kell befogadniuk, hanem egy kkangpae központ vezetőjének fiát, aki ha akart kiskorában, ha nem, mára az egész hálózat része lett.
- Mit keresel Seoulban? Nem arra kéne várnod, hogy mikor veszed át a helyét? Ha jól hallottam, a bátyád már… - Amber visszaerőltetve magára koreai modorát, észbe kapva még azelőtt, hogy végigmondta volna, inkább befejezte lógva a mondatot, nem érintett feltehetőleg érzékeny témát.
- Halott, igen – vágta oda Jeongmin. – Megvan az oka, hogy most itt vagyok, ne aggódj. Talán be kellett volna fejeznem az  egyetemtet, hogy ne ez legyen az egyetlen megélhetési lehetőségem – szúrta még oda az utolsó mondatot, majd felállt, intett mindenkinek és kisétált az ajtón. Cigi szünet.
A jelent után kisebb nyüzsgés keletkezett a fiú után, amit JYP engedett, hiszen nem mindennapi találkozni egy fejes leszármazottaival. A fiú után sem küldött senkit, mivel tudta, jelenleg senki sem tudná visszahozni őt, hadd maradjon akkor magával, legalább alaposan átgondolja az eddigieket. Amint mindenki lecsillapodott folytatták a tárgyalást, az eddigi témákat lezártnak tekintve, ezután csak a bevételekről és kiadásokról volt szó.
Jeongmin lesétált a nyüzsgő szórakozóhely részre, majd nehezen áthaladva a táncoló testek között, kisétált a nagy ezüstös rolós, üvegből készült főbejáraton. A seouli este fényei beragyogták az utcát. Felhőkarcolók még mindig szikrázó fényei élettelién megvilágították arca vonalait. Halhatatlan varázsukban volt valami elbűvölő. Akár a kígyó és a furulya között: bódít, magához csábít és elvarázsol. Szeretem ezt a várost. Szabad, a szigorú társadalmi elvárások ellenére is. Ez az én városom.
Reményei szerint az óramutatók már elhagyták a 12-es számot, hogy a másnapban lehessen. Egyedül érezte magát – de egyedül is akart lenni, még ha ez az érzés később el is fog múlni.
Előkapta eddig fekete dzsekizsebében nyugvó telefonját, fülhallgatójával együtt és rákattintott a "Zene" ikonjára. Rögtön meg is jelentek a dallamok címei, így vaktában ki is választotta az egyiket a rengetek kedvenc közül, miközben bedugta fülesét. A másik zsebéből előhalászta a cigarettásdobozt és a gyújtót, így azon nyomban rágyújtott. Visszatette zsebébe, nekidőlt az új munkahelyének falának, és becsukta szemeit. Gondolkodott, összegzett, következtetéseket vont le.
Észre sem vette, de már csikkje végén tartott. Egy utolsót beleszívott, kifújta, eldobta, eltaposta, majd mély lélegzetet vett a hűvös, párás éjszakából. Visszament az épületbe, de már nem volt kedve értekezni az újdonsült kollegáival. Inkább játszok valamit.

Prológus

Éjfekete maszlag terítette el az általában fényekben úszó égboltot. Csillagok jelei nem voltak felfedezhetőek. A teli Hold gyönyörű ezüstös fényével csillogott, ám sötétszürke gomolyfelhők száguldottak a nagy égitest felé, amik lassacskán eltakarták a kis bolygót.
A pocsolyás macskakövekkel teli úton fekete magassarkújában tipegett. Az eső oly módon zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. A lányt zavarta, és esernyő hiányában próbált minél hamarabb az önmaga számára célként kitűzött helyre érni. Rövidke szoknyája szétázott, fekete kölcsönkapott bőrkabátja viszont valamennyire meg tudta védeni őt az időjárás haragjától. Hosszú étcsokoládé barna haja lelapult, szinte maszkként tapadt a lány arcára. Sminkje is rövid életűnek bizonyult. Valószínűleg nem számított a hirtelen jött esőzésre.
Ahogy elérte az utcasarkot levette cipellőit, és futásnak eredt. Minél hamarabb innom kell egy bögre, gőzölgő kakaót! Ezzel a gondolatfonallal száguldott végig a köveken mezítláb, majd az utca végi, bal oldali ház bejárati ajtaja előtt megállt. Csak ne lássam meztelenül a felsőtestét, Istenem, kímélj meg az orrvérzéstől!
Belépett, és akkor azonnal elé tárultak a kávészínű falak, a vörös behúzott függönyök, a fapadló, a kristályonként meg-megcsillanó csillár, valamint egy félmeztelen, farmerban lófráló Shim Hyun Seong. A fiú hasfalát jól kidolgozott kockák díszítették. Karjai szintén a megerőltető fizikai edzések eredményei voltak. Mézhez hasonlító bőrét bármelyik vele egykorú fiatal megirigyelhette volna. Arca maga volt a tökéletesség, egy pimasz kis ránc, bőrhiba nem volt rajta. Haja festett szőke színben virított, bár ha nem ázsiai származású lenne, senki nem gondolná, hogy az nem az eredeti hajszíne, mivel tökéletesen passzolt arcához. Szemei mélybarnák, amik mindig sugározzák a magabiztosságot, a belső erőt.
- Jesszus, milyen fejed van – állapította meg Hyunseong egy vigyor kíséretében.
- Igen, lezuhanyoznék, mielőtt teljesen átfagyok, nagyon aranyos vagy, köszi – pirult el a lány a kockák megtekintése után, de próbálta összeszedni magát, és nem behódolni a látványnak, így visszavágott a tőle megszokott módon – Egyébként, esik, hideg van, nem ártana, ha felvennél egy pólót – mondta, miközben eltrappolt a hálójáig csereruhákért, majd a fürdőszobába, hogy elvégezze dolgait.
A fiú felkapta a kanapén hanyagul lehajított egyszerű pólóját, mielőtt elindult volna a konyhába, hogy készítsen barátjának egy kakaót.
- Kíváncsi vagyok, milyen híreket hozott.

Ennek az égiháborúnak az estéjén kezdődött minden.

Egy bizonyos személy, akiről az újonnan szerzett információk egynegyede szólt, ennek az esős napnak a délutánján tapasztalhatta meg életében először Seoul híres rejtett-lebujainak egyikét, ahol a tömény dohányt, a fojtogató füstöt, az erős izzadságot érezhette keveredni. Valamint hallhatta a mély hangon hahotázó vén rókákat, miután valamelyikük megnyerte az ellenfelei egész havi fizetését, az egyre növő pénz mennyiséget helyettesítő zsetonok csörömpölését a fahatású körasztalokon, és a virágmintás hwatu kártyák susogását, amik a hagyományos koreai játékot tükrözték.
Az illető újbóli megérkezése előtt fél órával, eme nyüzsgő, tömeggel teli szórakozóhely fölött elhelyezkedő helyiségben, a tulajdonos irodájában, csak az egyik spíler volt jelen. Vörös, mondhatni már piros haj, fekete szemek, laza utcai, de mégis stílusos, egyéni öltözet. Kissé hip-hop feelingű, kissé sportos. Huncut arcán most nem jelent meg az általában mindenkit felvidító mosoly. Inkább fáradtnak tűnt. Bár arcát azok a fránya sötét karikák sem tudták elrontani. A fiú góréjára várt, hogy megvitassák azt a témát, ami miatt ilyen késő este el kellett jönnie a klubba. Fogadjunk egy rekesz sojuban, hogy valaki elcseszett valamit, amire Boss nem számított.
A vajszínű falak és a fekete szőnyeg egy átlagos szobát mutattak. Az egyszerűséget, a semlegességet, az unalmat sugallták, pedig ha az átlagemberek tudnák, hogy mik zajlanak normál napirendben itt, ebben a titkokkal telt teremben, attól kétségkívül felállna a szőr a hátukon. Néhány ablakocska adott csak természetes fényt, viszont az igazi forrást a plafonról lógó csillár biztosította. Középen modern dohányzóasztal helyezkedett el, mely üvegből készült. Az ingóság körül két fekete bőrkanapé volt, egymással szemben. Az ajtóval átellenben egy faerezetű asztal, tetején papírhalmok hevertek rendezetlenül, egy furcsa formájú asztali lámpával, és egy fél tucat kiürült kávéscsésze kíséretében. A helyecskét egy pár festmény díszítette, olyan neves művészek alkotásainak másolatai, mint Claude Monet, mint Vincent van Gogh, vagy mint Salvador Dalí. Az ajtótól jobb oldali falnál két fából készült, hosszabb könyvespolc virított tele regényekkel.
A férfi hanyatt fekve terült el az egyik ülőtárgyon. Baseball sapkája arcán pihent, ezzel elsötétítve számára a világot. Egy kicsit relaxálni szeretett volna. Azért remélem, hogy mindenkit összehívott, és nem csak én szívok itt ilyenkor. Ekkor meghallotta, hogy nyílik az ajtó, így sapkáját felemelve figyelte, hogy ki lépett be.
- Hey, Angel!
Fény világította meg hátulról a személyt, csodálatos női homokóra sziluettet kölcsönözve neki, amit térd felé érő, testhez simuló, indigókék ruhája csak még jobban tetézett. Hosszú, egyenes szálú tincsei közül pár vállain pihent. Arcát, a lány személyiségéhez illően nem fedte sok smink, csupán óvatos, lágy mozdulatokkal felvitt arcpirosító, hajszálvékony tus és ízléses szemceruza vonalak. Még akkor is, ha ilyen, nem tudom, miért ragadtak rajta a szemeim.
- Hi, Jooheon. Wazzap? – köszönt a lány, miközben a fiú felállva magához húzta egy szoros ölelésre.
- Nincs semmi. Itt döglök már vagy fél órája egyedül. Időben jöttél, különben lefejeltem volna a falat az unalomtól. Jisung… - szólította meg igazi nevén a hölgyet, miután elengedte karjai közül – egy; ki szokott kényszerített, hogy itt mindig ruhában jelenj meg? – nevetett a fiú, mivel a lány utálta a szoknyákat, valamint látta, ahogy lefelé húzgálja a végét – kettő; tudod, hogy miért hívott minket ide Boss?
- Hadd ne válaszoljak az elsőre – kuncogott, miközben egy hajtincset füle mögé igazított - Fogalmam sincs, mit akar. Remélem, nem a múltkori miatt. Pedig ÉN nyertem… Igaz, hogy keveset, csupán 20 millió wont, de… meg kell értenie, mostanában nem vagyok a helyzetem magaslatán – pillantott a beszélgetőtársára, aki értetlen szemekkel nézett rá - Tudod, a múltkor, amikor No urat akartuk kizsebelni, engem küldött, mint spílert. And it wasn’t my best party – vallott szint neki, az utolsó mondatot angolul, hogy érzékeltesse, nem akar beszélni a témáról.
- Got it – felelt akcentusával Jooheon – Hyunseong fog jönni, vagy lusta volt beülni a kocsijába?
- Gyalog jöttem… szerinted? Luxus lenne eljönnie, vagy csak elhoznia… de hát ilyennek szeretjük azt az idiótát – vont vállat mosolyogva, a srác sityakját elhúzva a saját fejére – Jól áll? Szerintem megtartom.
- Szívesen neked adom, nekem még otthon van egy szobányi ilyenem. Viszont cserébe, el kell jönnöd velem kávézni a Heaven-be – karolta át hátul, vállainál a lányt, olyan huncut vigyorral ajkain, amit csak neki szokott mutatni.
- Heonie…
Ebben a pillanatban lépett be Park Jin Young, vagyis JYP, a bár tulajdonosa, többi emberével háta mögött, akik libasorban követték góréjukat.
- Szép jó estét, emberek! In medias res következik! Kérlek, üljetek le!