Prológus

Éjfekete maszlag terítette el az általában fényekben úszó égboltot. Csillagok jelei nem voltak felfedezhetőek. A teli Hold gyönyörű ezüstös fényével csillogott, ám sötétszürke gomolyfelhők száguldottak a nagy égitest felé, amik lassacskán eltakarták a kis bolygót.
A pocsolyás macskakövekkel teli úton fekete magassarkújában tipegett. Az eső oly módon zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. A lányt zavarta, és esernyő hiányában próbált minél hamarabb az önmaga számára célként kitűzött helyre érni. Rövidke szoknyája szétázott, fekete kölcsönkapott bőrkabátja viszont valamennyire meg tudta védeni őt az időjárás haragjától. Hosszú étcsokoládé barna haja lelapult, szinte maszkként tapadt a lány arcára. Sminkje is rövid életűnek bizonyult. Valószínűleg nem számított a hirtelen jött esőzésre.
Ahogy elérte az utcasarkot levette cipellőit, és futásnak eredt. Minél hamarabb innom kell egy bögre, gőzölgő kakaót! Ezzel a gondolatfonallal száguldott végig a köveken mezítláb, majd az utca végi, bal oldali ház bejárati ajtaja előtt megállt. Csak ne lássam meztelenül a felsőtestét, Istenem, kímélj meg az orrvérzéstől!
Belépett, és akkor azonnal elé tárultak a kávészínű falak, a vörös behúzott függönyök, a fapadló, a kristályonként meg-megcsillanó csillár, valamint egy félmeztelen, farmerban lófráló Shim Hyun Seong. A fiú hasfalát jól kidolgozott kockák díszítették. Karjai szintén a megerőltető fizikai edzések eredményei voltak. Mézhez hasonlító bőrét bármelyik vele egykorú fiatal megirigyelhette volna. Arca maga volt a tökéletesség, egy pimasz kis ránc, bőrhiba nem volt rajta. Haja festett szőke színben virított, bár ha nem ázsiai származású lenne, senki nem gondolná, hogy az nem az eredeti hajszíne, mivel tökéletesen passzolt arcához. Szemei mélybarnák, amik mindig sugározzák a magabiztosságot, a belső erőt.
- Jesszus, milyen fejed van – állapította meg Hyunseong egy vigyor kíséretében.
- Igen, lezuhanyoznék, mielőtt teljesen átfagyok, nagyon aranyos vagy, köszi – pirult el a lány a kockák megtekintése után, de próbálta összeszedni magát, és nem behódolni a látványnak, így visszavágott a tőle megszokott módon – Egyébként, esik, hideg van, nem ártana, ha felvennél egy pólót – mondta, miközben eltrappolt a hálójáig csereruhákért, majd a fürdőszobába, hogy elvégezze dolgait.
A fiú felkapta a kanapén hanyagul lehajított egyszerű pólóját, mielőtt elindult volna a konyhába, hogy készítsen barátjának egy kakaót.
- Kíváncsi vagyok, milyen híreket hozott.

Ennek az égiháborúnak az estéjén kezdődött minden.

Egy bizonyos személy, akiről az újonnan szerzett információk egynegyede szólt, ennek az esős napnak a délutánján tapasztalhatta meg életében először Seoul híres rejtett-lebujainak egyikét, ahol a tömény dohányt, a fojtogató füstöt, az erős izzadságot érezhette keveredni. Valamint hallhatta a mély hangon hahotázó vén rókákat, miután valamelyikük megnyerte az ellenfelei egész havi fizetését, az egyre növő pénz mennyiséget helyettesítő zsetonok csörömpölését a fahatású körasztalokon, és a virágmintás hwatu kártyák susogását, amik a hagyományos koreai játékot tükrözték.
Az illető újbóli megérkezése előtt fél órával, eme nyüzsgő, tömeggel teli szórakozóhely fölött elhelyezkedő helyiségben, a tulajdonos irodájában, csak az egyik spíler volt jelen. Vörös, mondhatni már piros haj, fekete szemek, laza utcai, de mégis stílusos, egyéni öltözet. Kissé hip-hop feelingű, kissé sportos. Huncut arcán most nem jelent meg az általában mindenkit felvidító mosoly. Inkább fáradtnak tűnt. Bár arcát azok a fránya sötét karikák sem tudták elrontani. A fiú góréjára várt, hogy megvitassák azt a témát, ami miatt ilyen késő este el kellett jönnie a klubba. Fogadjunk egy rekesz sojuban, hogy valaki elcseszett valamit, amire Boss nem számított.
A vajszínű falak és a fekete szőnyeg egy átlagos szobát mutattak. Az egyszerűséget, a semlegességet, az unalmat sugallták, pedig ha az átlagemberek tudnák, hogy mik zajlanak normál napirendben itt, ebben a titkokkal telt teremben, attól kétségkívül felállna a szőr a hátukon. Néhány ablakocska adott csak természetes fényt, viszont az igazi forrást a plafonról lógó csillár biztosította. Középen modern dohányzóasztal helyezkedett el, mely üvegből készült. Az ingóság körül két fekete bőrkanapé volt, egymással szemben. Az ajtóval átellenben egy faerezetű asztal, tetején papírhalmok hevertek rendezetlenül, egy furcsa formájú asztali lámpával, és egy fél tucat kiürült kávéscsésze kíséretében. A helyecskét egy pár festmény díszítette, olyan neves művészek alkotásainak másolatai, mint Claude Monet, mint Vincent van Gogh, vagy mint Salvador Dalí. Az ajtótól jobb oldali falnál két fából készült, hosszabb könyvespolc virított tele regényekkel.
A férfi hanyatt fekve terült el az egyik ülőtárgyon. Baseball sapkája arcán pihent, ezzel elsötétítve számára a világot. Egy kicsit relaxálni szeretett volna. Azért remélem, hogy mindenkit összehívott, és nem csak én szívok itt ilyenkor. Ekkor meghallotta, hogy nyílik az ajtó, így sapkáját felemelve figyelte, hogy ki lépett be.
- Hey, Angel!
Fény világította meg hátulról a személyt, csodálatos női homokóra sziluettet kölcsönözve neki, amit térd felé érő, testhez simuló, indigókék ruhája csak még jobban tetézett. Hosszú, egyenes szálú tincsei közül pár vállain pihent. Arcát, a lány személyiségéhez illően nem fedte sok smink, csupán óvatos, lágy mozdulatokkal felvitt arcpirosító, hajszálvékony tus és ízléses szemceruza vonalak. Még akkor is, ha ilyen, nem tudom, miért ragadtak rajta a szemeim.
- Hi, Jooheon. Wazzap? – köszönt a lány, miközben a fiú felállva magához húzta egy szoros ölelésre.
- Nincs semmi. Itt döglök már vagy fél órája egyedül. Időben jöttél, különben lefejeltem volna a falat az unalomtól. Jisung… - szólította meg igazi nevén a hölgyet, miután elengedte karjai közül – egy; ki szokott kényszerített, hogy itt mindig ruhában jelenj meg? – nevetett a fiú, mivel a lány utálta a szoknyákat, valamint látta, ahogy lefelé húzgálja a végét – kettő; tudod, hogy miért hívott minket ide Boss?
- Hadd ne válaszoljak az elsőre – kuncogott, miközben egy hajtincset füle mögé igazított - Fogalmam sincs, mit akar. Remélem, nem a múltkori miatt. Pedig ÉN nyertem… Igaz, hogy keveset, csupán 20 millió wont, de… meg kell értenie, mostanában nem vagyok a helyzetem magaslatán – pillantott a beszélgetőtársára, aki értetlen szemekkel nézett rá - Tudod, a múltkor, amikor No urat akartuk kizsebelni, engem küldött, mint spílert. And it wasn’t my best party – vallott szint neki, az utolsó mondatot angolul, hogy érzékeltesse, nem akar beszélni a témáról.
- Got it – felelt akcentusával Jooheon – Hyunseong fog jönni, vagy lusta volt beülni a kocsijába?
- Gyalog jöttem… szerinted? Luxus lenne eljönnie, vagy csak elhoznia… de hát ilyennek szeretjük azt az idiótát – vont vállat mosolyogva, a srác sityakját elhúzva a saját fejére – Jól áll? Szerintem megtartom.
- Szívesen neked adom, nekem még otthon van egy szobányi ilyenem. Viszont cserébe, el kell jönnöd velem kávézni a Heaven-be – karolta át hátul, vállainál a lányt, olyan huncut vigyorral ajkain, amit csak neki szokott mutatni.
- Heonie…
Ebben a pillanatban lépett be Park Jin Young, vagyis JYP, a bár tulajdonosa, többi emberével háta mögött, akik libasorban követték góréjukat.
- Szép jó estét, emberek! In medias res következik! Kérlek, üljetek le!