Az ízléses, modern konyha falait faerezetes tapéta fedte. A bútorok, avagy a hűtőszekrény, a pultok, a szekrénykék mind-mind fehér színűek voltak, az eleganciát tükrözve. Az étkezőasztal – ami egyébként legtöbbször a komoly megbeszélések helye volt, mintsem az étkezésé – szintén fából készült, körülötte négy darab krémszínű kényelmes székkel. Az asztal közepén egy titkos hódolótól kapott ajándék a lánynak, – mely vörösen izzott, akár a frissen kiserkenő vér – egy rózsacsokor díszelgett, egy kis merészséget adva ezzel a helyiségnek.
Hyunseong az egyik pulton ülve várta csendben társát. Elméjében már számtalan témalehetőség megjelent, amiről késő este társaloghattak a munkahelyükön. Nem volt furcsa vagy szokatlan, hogy ilyen későn kellett bemennie a lánynak. Igazából, neki is mennie kellett volna, de inkább otthon maradt, mivel egyáltalán nem volt hangulata elhagynia hajlékukat, pláne, hogy érezte az időjárás utalgatásait az esőre. Bár a lányt sajnálta egy részről; elvihette volna kocsival. Pont akkor makacsoltam meg magamat… hm nem is én lennék. Már akkor meg is bánta érzéketlen viselkedését lakótársával szemben, mikor az kilépett a bejárati ajtón.
A munkahelyük nem volt más, mint egy Illusion nevet viselő hely, egy Alvilág. Eme szó érthető hitvilági-gyakorlati és átvitt értelemben is.
Alvilág, mint Lucifer és a hét köre, melyben forgószelekben, láncokra verve, és tűzben lubickolva találkozhatunk a bűnös életűekkel, akik létükben megbocsájthatatlan, végzetes dolgot tettek. Ám valószínűleg ez meg volt írva a sorsukba – itt végzik, mikor az öreg csuklyás elérkezettnek találja az időt.
Alvilág, mint a maffiák, bűnszövetkezetek pihenőhelye, ahol akár pénzt is elnyelhetnek szórakozásként magukba a brigantik, akár egy pukkadásig majszolni akaró varangy-banda. Törvénytelennek, illegálisnak mondanánk ezeket a tevékenységeket, hiszen még olyan világban élünk, amely elutasítja eme aktivitásokat. Meddig lesz vajon az a még? Lehetséges, hogy holnap már arra kelt a nap ájtatos sugara, hogy eme helyek ledöntötték a nép és a köztük húzódó korlátokat. Szabad zsarolások, lopások, csalások,.. gyilkosságok.
Ha az embert elvakítanák az érzelmei, a Világ maga lenne a Káosz. Emberi mércével fel sem fogható, mennyire más lenne minden, mint most. Előbújna a lélek mélyére rejtett kis démon, Pokollá tenne pár életet, amik idővel megsemmisülnének, akár egy kővel sújtott ablak, mely apró szilánkokra törik. Viszont ez a folyamat nem áll meg itt, elindul egy körforgás, hiszen az elhunytak szerettei is szétesnek, és követelik, amit elvesztettek. Azt viszont többé nem kaphatják meg, így egy új vérözönt akarnak, ami állításuk szerint megkönnyítené lelküket. Az emberek erős lények, még akkor is, ha nem úgy látszik néhanapján. Bármire képesek – talán leginkább bosszút állni és reménykedni tudnak.
- Hapci!
A fiú visszatérve eszméje kozmoszából a tüsszentő felé fordult, rögtön leugorva az ülőalkalmatosságként használt pultról, és erősen magához szorította a lányt.
- Sung-ah, ugye tudod, hogy-
- Ne most ömlengj rólam – nevetett Jisung, kiszabadulva a fojtogató ölelésből. – Először muszáj munkaügyben beszélnünk. Jól hallgass, elmondom miről volt szó. Ja és ,,private matter” miatt nem tudtál bejönni a megbeszélésre… Igen, tartottam a hátam… megint.
- Kösz, és bocs… megint – vakarta meg tarkóját a fiú, bűntudatosan, lenézve a hideg csempés padlóra.
A lány magához vette a bögre kakaót, belekortyolt egy nagyot, majd leültek az asztalhoz, ahol elkezdődött az értekezés a barátok között.
Ezelőtt másfél órával az Illuson minden tagja összegyűlt.
- Jó estét, uram! – üdvözölte góréjukat Jisung és Jooheon szinte azonos időben, miközben a többi ,,kolléga” helyet foglalt a kanapékon.
Szétnézve a társaságon megállapíthatták, hogy mindenki, aki fontos személynek számított, megjelent ezen az értekezleten; kivéve a makacs Shim Hyun Seong-ot. Valamint csatlakozott társaságukhoz egy új, az eddigiek során még nem látott arc is.
A régiek közül páran már őskövületnek számíthattak. Például ott volt a mindenkori pultos lány, aki már 19 éves kora óta a csapat tagja, és idén tölti a 26-ot. Ő volt Hyorin – az igazi nevét mintha árnyék takarta volna, csak a főnök volt tisztába vele, de még így is ő volt az a tag, akit mindenki a nevelőanyjának tekinthetett.
Bang Yong Guk, az a spíler, akinek a magasságától és a ritkán hallott mély hangjától mindenkiben megállt az ütő, bennragadt a szó, és megfagyott a cselekedetvágy is. Yongguk a csapat egyik csendes tagja, de az a rejtélyesség, ami körülölelte még vonzóbbá teszi a személyiségének megismert részeit, így mindenki megbízik benne.
Ott volt a Los Angelesből származó Mark, akinek tökéletesen gyönyörű angyal arcától bármelyik nőnemű személy rögtön a lábai előtt hevert – habár maga a fiú a pletykák szerint a saját nemét részesítette előnyben. Spílerként tevékenykedett, személyisége csendes és megbízható.
A drogkereskedő Jang Hyun Seung, aki rejtélyes módon minden vasárnap este eltűnik és lehetetlen elérni. Több találgatás lezajlott már e tény miatt, de a többség szerint az összes hétvégéjét az árui eladásával tölti és végigtombolja a maradék éjszakáját több buliban is, amíg haza nem tud vinni magával 1-2 hiszékeny lányt.
Amber Liu, az a lány, aki Markkal együtt érkezett az országba. Stílusa mindenkiben féltékenységet váltott ki – nem csak tomboy külseje, ami helyesebbé és vonzóbbá tette pár srácnál, hanem az egyénisége, ami azt tükrözte, hogy nem érdekli más véleménye, ő így érzi jól magát a testében, és senkinek semmi joga leszólni őt azért, aki.
GD, avagy G-Dragon és TOP azok a srácok voltak, akiket JYP helyettesének is nevezhettek volna. Összeszedettek, talpraesettek, mégis olyan lekezelő procedúrát alkalmaztak a többi alvilági vállalkozással való közös tárgyalások lebonyolításán, hogy azt egyszerűen öröm volt nézni annak a pár embernek, akiket magukkal vittek az ilyen diskurálásokra – mintha beültek volna egy ingyenes, csak pár kivételes ember számára rendezett komédiaestre.
Zico az a férfi, akiről sokan az első pár napban, belépése után azt hitték, komoly mentális problémákkal küzd, majd kiderült, hogy ennél már nem is lehetne egészségesebb a lelke és agya, csupán egy még azelőtt nem tapasztalt életszemlélettel áldották meg a fentiek.
Jung Leo viszont pont Zico ellentéte volt – csendes, visszahúzódó agytröszt, aki szintén tervek kidolgozásában, és pénzügyekben jeleskedett. Viszont volt valami, ami taszította az embereket tőle. Néhanapján különösen tudott viselkedni, mintha nem is önmaga lett volna.
Suga volt a terepember Jooheonnal együtt. Az ő kombinációjuk olyan erős menetet biztosított a fegyvereseknek, hogy senki sem kételkedett bennük. Személyisége szarkasztikus, enyhén lenéző, mégis konzekvens.
Végül ott volt a csoport legfiatalabb tagja, a mindössze 21 éves, Nakamoto Yuta, aki kora ellenére pozíciójának megfelelően képviselte a japán yakuzákat, ezzel megerősítve a nemzetközi kapcsolatot. Képes volt feldolgozni az információk áradatát, majd oda-vissza közvetítette a tényállásokat. Mindenki öcsként tekintett rá - néha megleckéztették, de általában védték még a porcicáktól is, így ő alig-alig vett részt a spílerek életében, inkább az információcserét tudhatta magáénak.
Az ismeretlen férfi – mondhatni, férfiú – magabiztos tekintettel lépett a már szinte ,,családnak” mondható társaság köreibe. Nem zavartatva magát foglalt helyet a hirtelen megilletődött Jisung és Jooheon között. Mind a ketten alaposan végigmérték a srácot, akinek mélyvörös, rendezetlen hajzata volt és étcsokoládéra emlékeztető barna szempárjai. Meglepő volt, de arcán enyhe szemceruza vonalak, amik kiemelték édes szemeit. Arca enyhén kerek, de mégsem annyira, hogy az emberek azt mondják, hogy babaarca van – csupán gyönyörű és aranyos volt, mégis férfias és látszott rajta, hogy a húszas éveiben jár. Dzsekije és nadrágja ellenszegülve arcának, fekete, bőrből készült, feszülős darabok. Felsőjén az a felirat díszelgett, miszerint ,,Tell everybody: I am on my way!”, ebből kikövetkeztethették, hogy valószínűleg szabadszellemű, öntörvényű fiú lehet. Bár nem egy ilyen stílusú embert láttak, de neki ez különösen jól állt.
- Először is – szólalt meg a főnök, miközben rátenyerelt két kézzel hűn szeretett dolgozóasztalára, és arrébb rakott pár kávéscsészét, hogy mindenkinek megfelelő rálátása legyen a beszélőre -, szeretném bejelenteni, hogy pár kínai triád mozgolódni kezdett keletre, vagyis felénk. Nem vagyok biztos benne, hogy mi célból, viszont azt biztosra állíthatom, hogy a fentiek nem ülnek a babérjaikon, ellenőrzik a valószínűsíthető bandákat. Megvizsgálják a tagok kilétét és próbálnak kapcsolatba lépni a vezetőikkel. Már küldtek egy felhívást az Incheon Részlegre, és folyamatban van, hogy a többi Sárga-tenger menti, valamint a határmenti bázisainkat is értesítik Busanból kiindulva. Mivel mi vagyunk Seoulban, az ország központjában, ezért A Fej nekünk is tudósította, hogy készülnek valamire. Lehet, hogy téves riasztás, de jobb félni, mint megijedni. Chil Sung Pa-sshi védelme érdekében még nem született semmi jelentős, de remélem, nem kell emlékeztetnem titeket, hogy ha neki vége, akkor a kkangpae-knak szintúgy annyi. Leo, Zico, holnap közöljétek a mi igazgatásunk alattiaknak, avagy a többi, kisebb-nagyobb seouli gengsztertársaságnak az iméntieket! Yuta-yah veled pár napon belül konzultálnom kell! Lehet, hogy segítséget kell kérnünk a későbbiekben a yakuzáktól, ha arra kerül a sor. Erre még engedélyt kell kérnünk, GD, TOP! – nézett jelentőségteljesen az említettekre, majd sóhajtott egyet, miközben leült helyére. – Nem tudom, hogy aggódjunk-e vagy ne...
Síri csönd. Mindenki tudta, hogy erre nem kell válaszolni. Forogtak az agytekervények, próbálták feldolgozni azt a rengetek információt, amit most kaptak. Lehetett hallani, ahogy mindenki, egy emberként csikorgatta a fogaskerekeit a szürke állományban, ahogy ki-be lélegeztek, ahogy besüppedtek a kibélelt helyükre. Ezután, ahogy mindenki hirtelen, egyszerre kapta fel a fejét és nézett egymásra magabiztosan, beleillett volna egy horror filmbe. A szemükkel kommunikáltak egymással, minden tekintetben újabb és újabb gondolatfoszlány jelent meg. Csak az újfiú nem tudott mit kezdeni magával. Felfogta, hogy miről van szó, sőt több elgondolása is volt róla, de egyet sem akart megosztani a többiekkel, inkább megtartotta magának, nem nézett senkire.
- Rendben! – valószínűleg a főnök is átdolgozta még egyszer a fejében összegyülemlett rengetek eszmét, majd ismét magabiztosan pillantott a társaságra, megállapítva, amit már akkor is, amikor megkapta ezt a hírt: - Még nincs itt az ideje ezen nektek komolyabban tanakodni! Ha Chil Sung Pa-sshit biztonságba helyezték, és biztosak leszünk a támadással kapcsolatban, akkor mindenki ötletét és magyarázatát átvizsgáljuk, majd elküldjük a székhelyhez.
A társaság egyöntetűen bólintott kettőt, majd ismét egymásra néztek azt kifejezve társaiknak: ,,Örülök, hogy JYP is egyetért ebben.” Ahogy Boss-t ismerik, valószínűleg pár nap múlva ösztöneire hagyatkozva, ismét ötletezésbe kezd ezzel kapcsolatban, hiszen kötelezőnek tartja, hogy minden alkalommal minden tag, és fennhatósága alatt lévő szervezete előtt járjon lépésekkel lelkileg és testileg is felkészülten.
- Kimehetek egy cigire?
Egytől egyig a társaság az új szerzeményre pillantott. Nem hitték el, hogy ezt komolyan kérdezi-e vagy csak poénból dobta be, hangulatmódosítóként. Nos, a hangulatmódosítás végül is sikerült. Páran kuncogni kezdtek, páran lesajnálóan néztek rá, de Jisung csak közelebb hajolt hozzá és a fülébe súgta:
- Még nem, először üljük végig ezt a fél, vagy egy órát itt.
A vörös csodálkozva nézett a lányra. Nem hitte volna, hogy bárki válaszolni fog neki, azt meg pláne nem, hogy valaki ilyen kedvesen.
- Na-na-na, te leányzó, csak ne hajolj közel hozzá! – húzta magához a srácot Jooheon, majd amint magához préselte felállt, még arrébb tolta a lánytól, a kettejük között megteremtett helyre beült, és átölelte a lányt a vállainál.
- Nem az esetem, nyugi – emelte fel védekezésként kezeit vigyorogva a fiú.
- Khmkhm! – villámló szemek, kísérteties aura fogadta a főnökre pillantva a kanapén ülő három személyt. – Akkor itt az ideje, hogy a profit elemzést későbbre csúsztassuk, és bemutassam azt ott – mutatott JYP a férfiúra, miközben lassan elvigyorodott látva annak arcát, amiért tárgyiasan kezdte bemutatását. – Kérlek, állj fel! – utasította. – Nép, ő itt Lee Jeong Min. Lee Jeong Min, ők itt a nép. Most már ülj le!
Jeongmin enyhén gúnyosan, szarkasztikusan nézett újdonsült főnökére, majd szaggatottan, kényszert érezve adta tiszteletadására meghajolt. Tehát, tényleg nem érdekli, hogy ki az apám. Nem viccelt. Bár igaz, már semmi közöm az öreghez.
- Várjunk, JYP-sshi! AZ A Lee? Mármint, aki Gyeonggi térséget tarja keze alatt Suwon-ból? – kérdezte Mark a mély, mégis halk hangjával kicsit ledöbbenve a jövevény származása miatt.
JYP és Jeongmin is bólintott egyet, majd az újonc szétnézve reakciókat keresett. Sokan megdöbbentek, de a reméltek szerint el is lazultak, hiszen nem egy kezdő srácot kell befogadniuk, hanem egy kkangpae központ vezetőjének fiát, aki ha akart kiskorában, ha nem, mára az egész hálózat része lett.
- Mit keresel Seoulban? Nem arra kéne várnod, hogy mikor veszed át a helyét? Ha jól hallottam, a bátyád már… - Amber visszaerőltetve magára koreai modorát, észbe kapva még azelőtt, hogy végigmondta volna, inkább befejezte lógva a mondatot, nem érintett feltehetőleg érzékeny témát.
- Halott, igen – vágta oda Jeongmin. – Megvan az oka, hogy most itt vagyok, ne aggódj. Talán be kellett volna fejeznem az egyetemtet, hogy ne ez legyen az egyetlen megélhetési lehetőségem – szúrta még oda az utolsó mondatot, majd felállt, intett mindenkinek és kisétált az ajtón. Cigi szünet.
A jelent után kisebb nyüzsgés keletkezett a fiú után, amit JYP engedett, hiszen nem mindennapi találkozni egy fejes leszármazottaival. A fiú után sem küldött senkit, mivel tudta, jelenleg senki sem tudná visszahozni őt, hadd maradjon akkor magával, legalább alaposan átgondolja az eddigieket. Amint mindenki lecsillapodott folytatták a tárgyalást, az eddigi témákat lezártnak tekintve, ezután csak a bevételekről és kiadásokról volt szó.
Jeongmin lesétált a nyüzsgő szórakozóhely részre, majd nehezen áthaladva a táncoló testek között, kisétált a nagy ezüstös rolós, üvegből készült főbejáraton. A seouli este fényei beragyogták az utcát. Felhőkarcolók még mindig szikrázó fényei élettelién megvilágították arca vonalait. Halhatatlan varázsukban volt valami elbűvölő. Akár a kígyó és a furulya között: bódít, magához csábít és elvarázsol. Szeretem ezt a várost. Szabad, a szigorú társadalmi elvárások ellenére is. Ez az én városom.
Reményei szerint az óramutatók már elhagyták a 12-es számot, hogy a másnapban lehessen. Egyedül érezte magát – de egyedül is akart lenni, még ha ez az érzés később el is fog múlni.
Előkapta eddig fekete dzsekizsebében nyugvó telefonját, fülhallgatójával együtt és rákattintott a "Zene" ikonjára. Rögtön meg is jelentek a dallamok címei, így vaktában ki is választotta az egyiket a rengetek kedvenc közül, miközben bedugta fülesét. A másik zsebéből előhalászta a cigarettásdobozt és a gyújtót, így azon nyomban rágyújtott. Visszatette zsebébe, nekidőlt az új munkahelyének falának, és becsukta szemeit. Gondolkodott, összegzett, következtetéseket vont le.
Észre sem vette, de már csikkje végén tartott. Egy utolsót beleszívott, kifújta, eldobta, eltaposta, majd mély lélegzetet vett a hűvös, párás éjszakából. Visszament az épületbe, de már nem volt kedve értekezni az újdonsült kollegáival. Inkább játszok valamit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése