- Én nem vagyok elég ennek a társaságnak? - vonta le a saját következtetéseit a srác, majd barátjára tekintett. - Most mi van? Miért nézel így rám?
Jisung nyugodtan, de lenézően, megvetően figyelte, ahogy a srác csak önmagát adta. Persze, hogy rögtön magára gondol. Nem látja, hogy most nem ő van a központban?
- Ez nem rólad szól! Mi az, hogy nem vagy elég? Képzeld, hogy az vagy! De minden segítségnek igazán örülnöd kéne. És az a srác nem néz ki úgy, mint aki visszaélne a hatalmával.
- De mégis minek kell az az aranykanállal született örököcske ide?
- Hozzá állhatnál úgy is akár, hogy egy új, valószínűleg profi taggal bővültünk! - komolyan, egyre nagyobb nyomatékkal és hangerővel válaszolt a lány.
- És mi ez a hülye helyzet? Semmi értelme! A triádoknak nem lendülhetett meg ennyire a piac, amíg a yakuzáknak nem!
- Csessze meg, mi az, hogy nincs értelme?! Talán ott kellene lenni minden gyűlésen és beszélgetned kéne néha Yutával vagy Markkal a külföldi dolgokról, hogy jobban képben legyél! Igaz, hogy Yuta nem mondott semmi konkrétat a piacról az elmúlt napokban, de akár rá is kérdezhettél volna, ha ott lettél volna! - vetette oda felhúzva magát a lány, miközben letette a bögréjét és elindult ki a konyhából a nappali felé. - Azt hittem, profi vagy...
- Oh, szóval szerinted sem vagyok elég! - Hyunseong követte őt, miközben folyamatosan fejtette ki álláspontját. - Mekkora kétszínű egy ember vagy! El kéne döntened, hogy mi a véleményed az emberekről! Vagy profinak nevezel, vagy haszontalannak! Egyszerre nem lehet a kettő!
- Hogy a francba ne lehetne egyszerre a kettő?! És akkor lennék kétszínű, ha nem mondanám a pofádba mindkét nézetemet, balek! És már megint csak a rólad szóló véleményt részesíted előnyben! - kifújta a levegőt, majd kezeit arcába temette. - Nem hiszlek el! Tudod mit? Felmegyek. Hagyj mára békén.
- Nem, nem, maradj csak lent! - toporzékolt, miközben elindult a bejárat felé, hogy a kabátok tömegéből megtalálja saját bőrkabátját. - Majd én elmegyek itthonról! Megbeszélem ezt magam JYP-vel! - felhúzta fénysebességgel tornacipőit és bevágta maga mögött az ajtót.
Kilépett a házból, aztán körülnézett. Az eső még mindig esett. Mindkét kezével a hajába túr idegességében, majd a zsebeihez nyúlt kocsikulcsáért.
- Basszameg, a kulcsok! - jött rá, hogy a kulcscsomója a házban maradt. Makacs természete miatt viszont nem ment be a házba, inkább elindult gyalog a munkahelye felé, ráérősen, nem érdekelve, hogy haját és arcát csak úgy csapkodják az esőcseppek. Talán még segítettek is neki lehűteni magát.
Apja halála után csak önmagára kellett figyelnie, senki másra, ezért tud saját magára reflektálni mindenek előtt. Ezt a hozzá legközelebb állónak, a lakótársának is tudnia kellene, és nem az orra alá dörgölnie. Bár a lány reális érvekkel állt elé, és ő ismét nem akarta meghallgatni.
Hyunseong hirtelen megállt az út közepén és csukott szemekkel felemelte fejét az ég felé, miközben sóhajtott. Dühe és önzése már el is szállt, és csak a bűntudat maradt, amiért összeveszett Jisunggal, azért mert nem törődött a lány érzéseivel.
- Miért nem tudok megváltozni, apa?
Erre a kérdésre az eső csak még jobban zúgott, Hyunseong pedig tovább gyalogolt, nem sejtve, hogy édesapja így akarja siettetni a válaszáért.
Hyunseong megérkezett az Illusionhoz. Belépett az üvegajtón, levette az esőcseppektől csillogó dzsekijét, többszörösen beletúrt hajába szárításként, aztán körültekintett a jól ismert téren. Mindenhol mozgó testeket látott. Ezen a szinten - ahol az ajtón keresztül ki lehetett lépni az utcára, bár nem ez volt a legalsó szint - a bárpult és a tánctér helyezkedett el. A falak világosszürkék voltak, bár a mennyezetről levilágító fények miatt inkább vörösnek vagy bordónak, lilának és sötétkéknek vagy feketének tűntek. A színkavalkád egy bámulatos hangulatot teremtett a partizóknak, amit az üveg bárpult csak tetézett. A pultot három oldalról lehetett megközelíteni. Hátul kőből készült díszfal, ami előtt üvegek és poharak sorakoztak. Led lámpák világították meg az üveget minden tájról. Maga a kreol bőrű pultos is jelen volt, aki minden alkalommal csinos fehér ingében és rövidke fekete szoknyájában kitűnt sötétszőke, laza kontyba fogott hajával.
- Hyorin! - futott oda a nőhöz Hyunseong. - Itt van még Boss? - kérdezett rá rögtön, kertelés nélkül.
- Hyunseong, szia! Miért nem voltál a megbeszélésen? Sung-aht nem tudtam megkérdezni, túl hamar hazament - vigyorgott csillogóan a 26 éves gyönyör.
- Magánügy. Csak nem jöttem - zárta le gyorsan. - Itt van még a főnök? - kérdezett rá újból türelmetlenül.
- Nem, már nincs - felelt, miközben mosolya lassan lehervadt. - Nagyjából egy fél órával ezelőtt ment el.
- Ahh francba, nem hiszem el! - kapott ismét hajába a fiú. - Miért ilyen szar a mai nap?! Tudnál adni nekem egy üveg sojut? - nézett rá esdekelve.
- Hmm hát persze - mosolya féloldalas volt, szemei enyhén szomorúságot tükröztek barátja felé, hisz bár nem tudta mi van a sráccal, de mint pót-anyuka szerette volna, ha Seong beavatja problémáiba.
Hyorin rögtön kiszolgálta barátját, felnyitotta neki, majd átadta az üveget. Hyunseong leült az egyik bárszékre, az ölébe tette a kezében maradt bőr anyagot, eztán azonnal bele is kortyolt az átnyújtott üvegbe, és meg is érezte a hatását. Egész nap nem evett semmit, így a hirtelen szervezetébe kerülő alkohol elérte elméjét. Nem rúgott be máris, de szinte kapásból felszabadult.
- Köszönöm, Hyorin. Nem hiszed el mennyire borzalmas napom volt. Reggel korán keltem, mert JYP munkába küldött, ahol természetesen nyertem, de... ezzel eldicsekedtem Sung-ahnak. Tudom, tudom, nem gondolkodtam. Te is tudod, hogy ő bukott pár héttel ezelőtt elég nagyot. Én meg csak magamat adtam, felvágtam, le se szarva az ő érzéseit. Olyan önző vagyok. Ezen délelőtt összevesztünk, megmakacsoltam magam és ezért nem hoztam el a megbeszélésre. Meg is ázott szegény. Basszus, annyit veszekszünk, hihetetlen! És most is...
- Igen-igen, rengeteget veszekedtek, de ilyenek a szerelmesek - vigyorgott ismét Hyorin, miközben egy poharat törölgetett.
- Hogy micsoda? Szerelmesek? - szemei nagyra tágultak, majd elnevette magát. - Nem-nem-nem! Mi nem! - röhögött tovább.
- Most miért nevetsz így? Látszik rajtatok - tette le az eltörölt poharat, majd töltött az egyik vendégnek.
- Hah, nem! Nem tudom, hogy mit láttok, de nekem ő csak barát és lakótárs - mondta őszintén, egyenesen pót-anyja szemébe nézve.
Hyorin ekkor elgondolkodott. Tudta, hogy a srác komolyan gondolja: ő nem érez többet a lány iránt. Szegény Jisung, egy plátói szerelemben él.
- Értem. És miért is kerested Jinyoung-sshit? - tért vissza a főnök keresésére a pultos.
Hyunseong tekintete szigorú, kemény és fagyos lett. Ismét kortyolt egy nagyot italából, mielőtt megszólalt volna.
- Milyen az új srác? - csendesen csupán ennyit kérdezett Hyunseong.
- É-érdekes - kereste hangját a nő. - Még nem nyílt meg nekünk, és nagyon zárkózottnak tűnik. De ha a főnök azt mondja, hogy itt fog dolgozni, akkor itt fog dolgozni, és minden bizonnyal profi is, hisze-
- Miért van ő itt?! - megszakította meg barátja gondolatmenetét. - Én nem vagyok elég?
- Hyunseong, az a srác azért van itt, hogy segítsen nekünk. Jisung elmondta, hogy milyen lehetséges tényezők érkeznek nyugatról, ugye? Akkor értsd meg, hogy minél többen vagyunk, annál jobb.
Hyunseongnak nem volt kedve ismét veszekedést szítania, úgy érzete, most már energiája sem lenne ehhez. Felállt a székéből, felkapta enyhén még mindig nedves bőrdzsekijét, intett Hyorinnak, mielőtt elindult, hogy ne szavakban, hanem cselekedetekben nyugtassa le magát. Elindult játszani. Hyunseong már a lefelé vezető lépcsőknél járt, és...
... belekortyolt a sojujába.
Belekortyolt a sojujába, ...
...amikor leterítette lapjait. Jeongmin ismét megnyerte ez a kört is. A vele szemben ülő ellenfele keserű szájízzel tolta felé a nyereményét kifejező zsetonokat, de a srác nemet intett neki jobb kezével, miszerint nem szeretné elfogadni, majd ezután rögtön fel is állt. A továbbra is ülve maradt ellenfele csodálkozva, kikerekedett szemekkel néztek utána: ilyen ezelőtt még sosem fordult elő. Jeongmin meghajolt ellenfele előtt, majd kiment a kártyajátékokhoz fenntartott szobából. A következőhöz indult.
Hyunseong megtéve utolsó lépését a lépcsőről kicsit megszédült. Először sötétséget látott behunyt szemei miatt, ahogy próbálta visszanyerni teljes józanságát, majd egy vöröses színű puhának tűnő, enyhén a fényektől visszacsillanó dolgon vették be a fókuszálást szemei. Egy mélyvörös, rendezetlenül selymes hajzuhatag. Amint szemei megengedték, hogy ne csupán a fejbúbra tekintsen, jobban megtekinthette a személyt. Lehet, hogy az alkoholfogyasztás mellékhatásaként, de lehet, hogy a személy valójában is olyan volt, ahogy azt a srác látta.
Háttal állt neki, de így esélye nyílt végigstírölni a rejtélyes ismeretlent. Teljes feketében volt, rövidke lábain végig futtatva szemeit, tekintete először a formás fenekén állapodott meg. Feszülős nadrágjában tökéletes rálátás nyílt rá. Ezt követte a csípője, majd háta. Hűha micsoda alak. Bőrdzsekije vonalát követve látta, hogy keskeny vállai ellazultak, bár kezeit nem látta, mert be voltak hajlítva maga felé - valószínűleg tarthatott valamit tenyerében. Vállait követte tarkója, ami igazán harapnivalónak tűnt. Vajon ki ez a lány?
Jeongmin cigarettásdobozát nézegette, féloldalasan megtámaszkodva a falnál, ahol várakozott, hogy kijöjjenek a következő szobából. Forgatgatta azt, amíg nyomást nem kezdett érezni tarkójában - tudta, hogy valaki nézte őt. Először lassan felvezette oda egyik kezét, majd inkább megfordult. Egy elképesztően jóképű sráccal találta szembe magát. Elvigyorodott, majd alig észrevehetően megnyalta alsó ajkát nyelve hegyével. Szép példány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése